Get Adobe Flash player

Gyermekkönyvtári élet

2018. december 8. Adventi gyermekkoncert

2018. december 8-án, szombaton délelőtt a Vattacukor Zenekar adventi gyermekkoncertjével hangolódtunk a decemberi ünnepekre.

 

 

 

2018. november 17. Csuhévarázs a könyvtárban

 

2018. november 17-én, szombaton kézműveskedésre vártuk az érdeklődőket a gyerkekkönyvtárban.

Jobbágyné Kréth Éva, barcsi kézműves  mutatta be a csuhézás fortélyait gyerekeknek, felnőtteknek.

A délelőtt folyamán sok szép csuhévirág készült.

 

Országos Könyvtári Napok 2018.

2018. október 7. Könyves Vasárnap

2018. október 7-én, vasárnap, az Országos Könyvtári Napok keretében rendkívüli nyitva tartással vártuk a gyerekeket és a felnőtteket. 10 órakor a  NAPSUGÁR EGYÜTTES ŐSZKÖSZÖNTŐ koncertjét hallhatták a gyerekek, ezután arcfestésre is volt lehetőség. A gyerekek mellett a felnőttek is ingyenesen iratkozhattak be  könyvtárunkba.

2018. október 4. "Cilike, a hiszékeny egérke"

Az Országos Könyvtári Napok alkalmából október 4-én a Tekergő Bábszínház bábozott könyvtárunkban. A "Cilike, a hiszékeny egérke" című meséjüket a város 1-2. osztályos tanulói láthatták.

  

 2018. szeptember 22. - A NÉPMESE NAPJA 

A népmese napja alkalmából, 2018. szeptember 22-én  vendégünk volt a GRIMASK SZÍNHÁZ. Előadásukban "A kiskakas gyémánt félkrajcárja" című népmesét láthatták az érdeklődők. A kedves történetet közel 160 gyermek és felnőtt tekintette meg, a nézőközönség apraja-nagyja jól szórakozott. 

 

 

2018. szeptember 20. Bringás reggeli

A Barcsi Városi Könyvtár másodszor csatlakozott a Magyar Kerékpárosklub országos programjához.A Somogy megye helyszínei között ismét szerepelt a barcsi könyvtár. 2018. évben nőtt az érdeklődés a program iránt.

2018. szeptember 20-án a Bringás reggelin 7 órától 11 óráig vártuk a könyvtár elé kerekezőket, akik egy „zacskónyi” reggelit vehettek át. A használt könyvekből könyvvásárt is tartottunk.A reggelizők között iskolába igyekvő diákok, munkába siető felnőttek, a gyermeküket óvodába kísérő szülők gyermekükkel, vagy célzottan a program kedvéért tekerő felnőttek, és csoportosan érkező diákok voltak.

A Bringás Reggeli keretében délelőtt a gyermekkönyvtárba az óvodásokat vártuk egy ismeretterjesztő előadásra „Tekerj az egészségért” címmel. 

Köszönjük a programon való részvételt és a támogatást!

 2018. június 25-29. OLVASÓTÁBOR

 2018. júniusában ismét olvasótáborba vártuk az általános iskolás korú gyermekeket. 

 A tábor 5 napján 8.00 és 16.00 óra között érdekes, hasznos és szórakoztató programokkal vártuk őket.

Hétfőn a KÖNYVTÁR-NAPon könyvtárunkban ismerkedési és önismereti játékokat játszottunk.

Szerveztünk könyvtárhasználati foglalkozást és vetélkedőt.

A gyerekek a programok között egy nagy élő csocsón játszhattak az udvaron.


Kedden, a ZÖLD-NAPon, kerékpártúrát szerveztünk a BÓK Horgásztanyára.

Az 5 km biciklizés után előadást tekintettünk meg a Barcs és Vidéke Horgászegyesület elnökétől a horgászatra vonatkozó lehetőségekről és szabályokról.

Azután felmásztunk a madárlesre és elsétáltunk a vízpartra is.

Szerdán TŰZOLTÓ-NAPot tartottunk.

Reggel egy barcsi nagypapa, Jakabos Miklós  saját tűzoltós meséit mondta el a gyerekeknek.

Aztán strandoltunk a Barcsi Rekreációs központban.

Délután a Barcsi Tűzoltóságra látogattunk el. 


Csütörtökön, a LÁTÓ-NAPon a reggeli könyves játék után a Vakok és Gyengénlátók Somogy Megyei Egyesületének képviselői tartottak szemléletformáló játszóházat a gyerekeknek. 

Ennek során a kisdiákok találkozhattak látássérültekkel, velük beszélgetve megismerkedhetnek mindennapjaikkal, segédeszközeikkel, amelyeket játékos formában ki is próbálhattak.

Vendégünk volt egy fiatal látássérült hölgy is, vakvezető kutyájával.

 

Pénteken, az ÁLLATI JÓ NAPon a Barcsi Természet és Állatvédő Egyesület képviselőjének vetítéses előadását hallhatták a gyerekek az állatvédelem fontosságáról. Természetesen állatokról szóló regényeket és ismeretterjesztő könyveket is ajánlottunk nekik.

Emellett egy nagy ugrálóváron játszhattak könyvtárunk teraszán. 

A tábor zárásaként üdítőivó és csokievő versenyt rendeztünk.



2018. május 19. GYERMEKNAP A KÖNYVTÁRBAN

A Nemzetközi Gyermeknap alkalmából 2018. május 19-én, szombaton zenés bábszínházzal vártuk az érdeklődőket. A Zirano Színház - "Babaszem Jankó" című bábjátékát nézve a  gyermekekkel, szüleikkel és nagyszüleikkel vidám délelőttöt töltöttünk együtt.

2018. május 5. Anyák napjára készültünk

2018. május 5-én délelőtt könyvtárunkban sok kisgyermekkel együtt készítettünk apró ajándékokat és papírvirágot az édesanyáknak, nagymamáknak.

2018. Költészet napja

2018. április 13. "Trendhagyó irodalomóra"

2018. április 13-án, pénteken kiskamasz gyermekekkel ünnepeltük meg a költészet napját könyvtárunkban.

A Kávészünet együttes tartott "Trendhagyó irodalomóra" címmel koncertet, amelyen megzenésített verseket hallhattunk.

A számok közben József Attila: Mama című versét Hatta Fruzsina, Petőfi Sándor: Itt van az ősz, itt van újra című versét Boncz Márton adta elő.

2018. március 24. Húsvét a könyvtárban

2018. március 24-én, szombaton Rosta Géza előadóművésszel együtt készültünk a közelgő húsvéti ünnepre.  Fülbemászó dalokkal, közös zenéléssel nagyon jó hangulatban telt a délelőtt könyvtárunkban.

 

  

2018. március 22-28. Internet Fiesta könyvtárunkban

2018. március 22. és 28. között az INTERNET FIESTA és a VÍZ VILÁGNAPJA alkalmából óvodai csoportok látogattak el könyvtárunkba. Játékos foglalkozásokon beszélgettünk a Föld vízkészlete megőrzésének fontosságáról, és az tiszta víz egészségmegőrzésben való szerepéről.

2018. március 7. Városi vers- és prózamondó verseny 1848. március 15. tiszteletére

 2018. március 7-én Barcs Város Önkormányzatának felhívására ismét megrendeztük a városi vers- és prózamondó versenyt, az általános iskolák alsó tagozatos tanulói számára.

Idén 20 kisdiák versmondásával elevenítettük meg 1848. március 15-e dicsőséges pillanatait, hajtottunk fejet a hősök emléke előtt. 

A versmondás előtt a gyerekek alkalomhoz illő megzenésített verseket hallhattak Figura Ede előadóművész tolmácsolásában. 

A VERSENY DÍJAZOTTJAI:

1-2. osztály: 1. helyezett:  Ander Nimród -        felkészítő: Jáger Adél

                   2. helyezett:  Gali Laura -             felkészítő: Szabóné Boros Szilvia

                   3. helyezett:  Szakos Csanád -      felkészítő: Szabóné Boros Szilvia

                       Különdíj:   Horváth Máté -        felkészítő: Jáger Adél

3-4. osztály: 1. helyezett:  Rovacsek Kamilla -   felkészítő: Pandurné Kustra Adrienn

                   2. helyezett:  Boncz Márton -        felkészítő: Gaják Gabriella

                   3. helyezett:  Nargang Marcell -    felkészítő: Gaják Gabriella

                        Különdíj:  Trapp Erik -             felkészítő: Dobnya Vera

                                      MINDEN VERSMONDÓNAK GRATULÁLUNK!

  

 

2018. február 3. Farsangi barkácsolás

2013. február 3-án a gyermekkönyvtárban farsangi álarckészítésre vártuk a gyerekeket. Szebbnél szebb vidám álarcok készültek a kreatív kicsik és szüleik munkájának eredményeként.

 

 

 

2017. december 16. Advent a könyvtárban

Könyvtárunkban 2017. december 16-án, szombaton adventi mesedélelőttre vártuk a gyerekeket. A Grimm - Busz Színház utazott el hozzánk Szegedről. Egy vidám, ünnepi délelőttöt töltöttünk együtt a gyerekekkel, szülőkkel, nagyszülőkkel. 

 

2017. december 9.  Advent a könyvtárban

Könyvtárunkban 2017.  december 9-én, szombaton, a Grimask színház "Tele...puttony" című előadásával köszöntöttük a második adventi hétvégét. A vidám és megható mese után közös énekkel vártuk a Mikulást, aki mindenki nagy örömére meg is érkezett.

 

 

ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK 2017.

2017. október 7. "Könyves szombat"

Idén az Országos Könyvtári Napok rendezvénysorozathoz csatlakozva a  Barcsi Városi Könyvtárban "Könyves Szombatot" is rendeztünk. 

Október 7-én ez alkalomból a felnőtt olvasók ingyen iratkozhattak be intézményünkbe. A Hangoló Zenés Színház pedig "Vízivilág" című előadásával szórakoztatta kicsiket és nagyokat. Sok kisgyermekkel és felnőttel együtt egy igazán kellemes délelőttöt töltöttünk el.

 

2017. október 5. "VARÁZSÓRA" - ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK

Az ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK rendezvénysorozathoz csatlakozva 2017. október 5-én "Varázsóra" címmel a rendhagyó fizika órán vehettek rész a barcsi iskolák 7. osztályosai. Az érdekes kísérleteket Dr. Szász János a Csodák Pécsi Palotája Alapítvány előadója mutatta be. A fiatalok és a felnőttek is okosodtak és közben sokat nevettek a tudományos és szórakoztató előadáson.

 

 

2017. október 4. "ZENÉLŐ MESEKUCKÓ"

Az ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK keretében 2017. október 4-én, Sarkadi Kiss János: "Zenélő Mesekuckó" című előadását láthatták a város óvodásai. Az óvodásoknak nagyon tetszett a mese a kiscicákról, amelyet zeneszó és közös éneklés színesített.

 

 

2017. szeptember 30. A NÉPMESE NAPJA

2017. szeptember 30-án, szombaton, a Gyermekkönyvtárban együtt ünnepeltük Benedek Elek mesegyűjtő születésnapját, azaz a NÉPMESE NAPJÁT. Ennek alkalmából a Grimask Színház "Nem félünk a farkastól, avagy a három kismalac" című zenés bábjátékát láthatták gyerekek és felnőttek. A vidám népmesén nagyon jól szórakoztunk.

 

2017. szeptember 28. "BRINGÁS REGGELI"

A Barcsi Városi Könyvtár első alkalommal csatlakozott a Magyar Kerékpárosklub „Bringás Reggeli” országos rendezvényéhez.
2017. szeptember 28-án reggel 7 órától 11 óráig a könyvtár épülete előtt vártuk a kerékpárral érkezőket. Közel 200 fő vett részt a programon. Ehhez kapcsolódóan 10.30 órakor 45 óvodás látogatta meg könyvtárunkat. A kisgyermekek a Bringás Reggeli programról, a kerékpározás hasznosságáról, és az egészséges életmódról hallgattak előadást. Az óvodásokat túrórúdival és almával vendégeltük meg. Köszönjük a felajánlásokat támogatóinknak, akik támogatása és felajánlásai nélkül nem tudtuk volna megszervezni a programot.
Támogatóink: Barcs Város Önkormányzata
                    Barcs Város Óvodája és Bölcsődéje- Konyha, Szent László u. 13.
                    ASADekor Stúdió

 

 

2017. június 26-30. OLVASÓTÁBOR

 2017. júniusában ismét olvasótáborba vártuk az általános iskolás korú gyermekeket.

A tábor 5 napján 8.00 és 16.00 között érdekes programokkal vártuk a gyerekeket.

 

 

 2017. június 27-én kedden kerékpártúrát szerveztünk a Duna-Dráva Nemzeti Park Dráva Kapu Bemutatóközpontjába Drávaszentesre. Az 5 km biciklizés után előadást tekintettünk meg a Duna-Dráva Nemzeti Parkról. Azután felmásztunk a kilátóba. Majd kisétáltunk a réte, ahol a magyar őshonos állatfajták közül láthattunk jónéhányat.

2017. június 28-án szerdán ellátogattunk a Barcsi Rekreációs központba. A jó időben vidáman strandoltunk. Délután a Barcsi Természet és Állatvédő Egyesület képviselőjének vetítéses előadását hallhatták a gyerekek a természetvédelem és az állatvédelem fontosságáról. Természetesen állatokról szóló regényeket és ismeretterjesztő könyveket is ajánlottunk nekik.

 

 

2017. június 29-én csütörtökön MESENAPot tartottunk.

Először MESETOTÓT és MESELOTTÓT töltöttek ki a gyerekek. Ezután két csoportra osztottuk őket. Egyik  csoporttal könyvajánló játékokat és mesevetélkedőt játszottunk a gyermekkönyvtárban. A másik csoportot pedig egy nagy ugrálóvár várta a könyvtárunk udvarán. Természetesen a csoportok többször helyet cseréltek. 

 

 

 

2017. június 30-án ismét a Barcsi Rekreációs Központba mentünk strandolni.

Délután Kovács - Muzsikus Gábor előadóművész "Zenetarisznya" című műsorával szórakoztatta a gyerekeket. A zenés pogramban a mesék és a versek egyaránt jelen voltak. Nagyon érdekes, saját készítésű hangszerek megszólaltatásával  is színesítette a délutánt az előadó.

Ezután a gyerekek Kovács - Muzsikus Gábor vezetésével saját hangszereket is készíthettek. A tábor zárásaként üdítőivó és csokievő versenyt rendeztünk.

 

 

 

2017. május 20. GYERMEKNAP A KÖNYVTÁRBAN

A Nemzetközi Gyermeknap alkalmából 2017. május 20-án, szombaton zenés mesével vártuk az érdeklődőket. A  gyermekekkel, szüleikkel és nagyszüleikkel  vidám délelőttöt töltöttünk együtt.

 

2017. május 8-12. KÖZÖSSÉGEK HETE RENDEZVÉNYSOROZAT

Ismerjük meg a közösségeinkben rejlő értékeket!


2017. május 8. A Barcsi Természet- és Állatvédő Egyesület bemutatkozása

A Közösségek hete rendezvénysorozat 1. napján a Barcsi Természet és Állatvédő Egyesület mutatkozott be az érdeklődőknek.

A barcsi óvodákból 3 csoportban érkeztek a gyerekek,  projektoros diavetítéses előadáson ismerkedhettek meg az egyesület munkájával, a természetvédelem és az állatvédelem fontosságával.  Az előadás után nagy örömmel simogathattak meg néhányat az egyesület kutyái közül.

 

2017. április 8. Hol lakik a nyúl?

2017. április 8-án a PESTI SZÍNHÁZ színészei látogattak el könyvtárunkba. A "HOL LAKIK A NYÚL?" című zenés előadásukat hallgatva készültünk együtt a gyerekekkel és szüleikkel a közelgő ünnepre, a húsvétra. 

 

2017. március 18. "Daloló hónapok" -Tavaszköszöntő

2017. március 18-án RIBIZLI BOHÓC jött el könyvtárunkba.

Segítségével a gyerekekkel együtt verssel, zenével, nevetéssel köszöntöttük a tavaszt.

 

 2017. március 8.  Városi vers- és prózamondó verseny 1848. március 15. tiszteletére

 2017. március 8-án Barcs Város Önkormányzatának felhívására ismét megrendeztük a városi vers- és prózamondó versenyt, az általános iskolák alsó tagozatos tanulói számára.

Idén 22 kisdiák versmondásával elevenítettük meg 1848. március 15-e dicsőséges pillanatait, hajtottunk fejet a hősök emléke előtt. 

A versmondás előtt a gyerekek alkalomhoz illő megzenésített verseket hallhattak Kovács - Muzsikus Gábor előadóművész tolmácsolásában. 

A verseny díjazottjai: 1-2. osztály: 1. helyezett:  Rovacsek Kamilla

                                                  2. helyezett:  Oblián Liliána

                                                  3. helyezett:  Dancs Kristóf

                                                   Különdíj:      Ambrus Marcell

                              3-4. osztály:  1. helyezett:  Horváth Panni

                                                  2. helyezett:  Boncz Márton

                                                  3. helyezett:  Koósz Olívia

                                                    Különdíj:     Takács Karola

                                      MINDEN VERSMONDÓNAK GRATULÁLUNK!

 

Gyermekkönyvtári élet 2016. 

2016. december 17. Advent a könyvtárban

GRIMM-BUSZ SZÍNHÁZ - "Karácsony"

2016 december 17-én a GRIMM - BUSZ SZÍNHÁZ utazott el hozzánk Szegedről. 

A "KARÁCSONYI MANÓK" című zenés meséjével igazi ünnepi hangulatot varázsoltak a gyermekek számára könyvtárunkban. 

 

 2016. december 3. Advent a könyvtárban

 Könyvtárunkban 2016. december 3-án RIBIZLI BOHÓC vezetésével versekkel és dalokkal, mókával és kacagással vártuk a Mikulást. A várva-várt nagyszakállú meg is érkezett, és szaloncukorral kínálgatta a vidám gyerekeket.

 

2016. november 19. "Ördöngös Jankó"

2017. november 19-én ismét zenés-mesés délelőttre vártuk a gyerekeket. A GRIMASK SZÍNHÁZ előadásában láthattuk az "Ördöngös Jankó" című vidám és tanulságos mesét, gyermekek és felnőttek nagy örömére.

 

2016. október 9. Országos Könyvtári Napok 

Könyves Vasárnap

Idén az Országos Könyvtári Napok rendezvénysorozathoz csatlakozva a  Barcsi Városi Könyvtárban "Könyves Vasárnapot" is rendeztünk. 

Október 9-én, vasárnap ez alkalomból rendkívüli nyitva tartással, 9-12 óra között vártuk az érdeklődőket. A felnőtt olvasók ingyen iratkozhattak be intézményünkbe. A Hangoló Zenés Színház pedig "ZENEBONA" című előadásával szórakoztatta kicsiket és nagyokat. Sok kisgyermekkel és felnőttel együtt egy igazán kellemes délelőttöt töltöttünk el.